A 4-es számú pihenőpontnál esőbeállót és információs táblát is találunk.

Az esőbeállóban lehetőség nyílik pihenésre, foglalkozások tartására és a jövő évtől tervezzük kisebb ünnepségek, mint szülinapok, névnapok, csapatépítő tréningek szervezését is.

A túratábla pedig a Csehi-hegy medvehagymását mutatja be, közben tippet is ajánl egy további kirándulóhely meglátogatására:

„A medvehagyma erdőben, kissé hűvösebb körülmények között él, kora tavasszal az első növények között előbújó növény, ami a korai növények közül szinte a legnagyobb vitamin-, ásványi anyagtartalommal bíró növény, nagyon jó immunerősítő hatással bír.

Medvehagymás

A medvehagymát ez oknál fogva nem csupán a medve, hanem az erdőn élő állatok nagy része, mint az őz, szarvas, vaddisznó előszeretettel fogyasztja. Erős illata vonzza őket, megszerzése nem jár nagyobb erőfeszítéssel és a télen legyengült immunrendszerüknek szinte elsőként tudnak komoly doppingot adni elfogyasztásával.

Épp emiatt, a területen vadon élő állatok védelme és óvása érdekében nem engedélyezzük a növény szedését. Folyamatos gondozásával segítjük a medvehagyma terjedését, szaporodását.

Tipp: Látogass el Szőcére a Lápok Házához is és túrázz a virágzó lápréten”